BOR - Reklámkampány a magyar borért
A magyar bor szeretetére és fogyasztására hívja fel a figyelmet a Közösségi Bormarketing Kft. és a Bell kommunikációs ügynökség új, „Magyar bor mindenkor” című reklámkampánya. A kampány július 15-én indult és augusztus 31-ig tart, a 18-59 korosztályba tartozó, átlagos vagy magas vásárlóerővel bíró, városi férfiakat és nőket célozza meg, célja a magyar bor imagének erősítése.A magyar bor ismertségének és elismertségének emelését célzó, július 15-én induló reklámkampány fő elemei egy 30 másodperces reklámfilm, amelyet a kereskedelmi televíziók vetítenek, illetve az augusztus 31-ig látható 350 óriásplakát. Az image-filmet „a bor társ a mindennapokhoz” alapgondolata hatja át, legfőbb üzenete pedig, hogy a magyar bor eszenciálisan magában foglalja mindazt, ami az életben jó, a hagyományőrző múltat a szenvedélyes jelent és az elképzelt jövőt.
A kampány elsősorban a magyar bor image-ének erősítését célozza. „Azt szeretnénk elérni, hogy minél többen válasszanak magyar bort a családi ünnepekhez és a mindennapokban egyaránt, hogy a magyar bort sokan a sajátjuknak, a „miénknek” érezzék” – mondta Oláh László, a Közösségi Bormarketing Kft. ügyvezetője.
A kampány kiegészítő eleme a http://www.magyarbormindenkor.hu/ weboldal, amely tartalmazza a legfontosabb információkat, és a kampány indulásától elérhető.
A Közösségi Bormarketing Kft. fontos missziónak tekinti, hogy minél szélesebb körben megtanulják az emberek a borkóstolást, az ételek és a bor együttes harmóniájának élvezetét. Ebben segít a „Magyar bor mindenkor” kampány mellett a Közösségi Bormarketing Kft. párhuzamosan futó eseménysorozata, a Borszerda projekt is. Arra számítanak, hogy sikerül felhívni a figyelmet a megfelelő borok kiválasztására, és a minőségi borkultúra terjesztésére.
A Bell & Partners Kommunikációs Ügynökség szakemberei elmondták, hogy a célcsoport médiafogyasztási szokásaira leginkább a tv-nézés a jellemző. A tv-csatornák kiválasztásánál a meghatározott célcsoport elérésének költséghatékonysága volt a fő szempont, így választották ki az RTL Klub, a Spektrum, az NGC, a Hallmark, a Film+, a Sport 1, 2, és a Sport Klub csatornákat a 30 másodperces spot vetítésére.
Az óriásplakátot, mint reklámeszközt, a televízió hatékony kiegészítő médiumaként használják, amely segíti az elektronikus médiában sugárzott kampány bevésődését, visszautal arra, és célzottan szólítható meg vele az elérendő korosztály, amely kifejezetten nyitott erre a típusú reklámhordozóra.
2010.07.15 - Pincérújság
Kapcsolódó cikkeink
A Bor évét ünneplik Egerben | Összefogtak a soproni borászok | A Nemzetközi Borlovagrendek Szövetségének Tokaji látogatása | 2010-ben is sikeres volt a nyitott pince napok rendezvény | Már száz étterem jelentkezett az idei borszerdákra | Iismét lesz Magyar Borok Évkönyve | Egy borvidék, amely a világörökség része. | BORSZERDA: megvannak a legjobb menük | Jól ment a bolt a Borszerdázó éttermeknek | Egri Csillagnak nevezték el a fehér egri bort | KÉKFRANKOS NYÁR 2010-SOPRON | Jövő héten ismét Borszerda |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Tekintse meg az alábbi videóinkat!














